3 évvel az első évad után, 1986-ban elindult a Fekete Vipera 2. szezonja, mely ezúttal az Erzsébet-kori Angliába vitt minket. A sorozat az 1500-as évek közepén játszódik, a helyszín ezúttal is a királyi család, pontosabban maga a királynő és annak udvara. Itt él és próbál folyamatosan benyalni a királynőnek Edmund, azaz Lord Blackadder, a Fekete Vipera, aki az internetes források szerint az 1. évadban megismert Edmundnak a dédunokája, igaz, ez nem kerül említésre a sorozatban. Ez az Edmund azonban más, mint az eddig megismert, és nem ez az egyetlen változás az előző évadhoz képest.

Rowan Atkinson lemondott írói pozíciójáról a 2. évadot illetően, és helyette a komikus-standup-os Ben Elton került, aki a másik íróval, Richard Curtisszel közösen új koncepciókat kezdett el kidolgozni a karaktereket illetően. A 3. és 4. évadra ezek a változások megmaradtak, így főként a 2. évadban lerakott alapok váltak jellemzővé a Fekete Vipera szereplői kapcsán, és emiatt tűnhet kissé másnak az 1. évad, ha visszanézzük. Az egyik legszembetűnőbb változás, hogy Edmund a 2. évadban egy egészen más ember, mint az 1.-ben. Rowan Atkinson karaktere itt egy intelligens, felvilágosult, sármos, már-már nőcsábásznak is mondható fickó, aki jelentősen érettebb koránál és kortársainal, beleértve az angol királynőt is. Egyetlen problémája, hogy egy olyan korban él, ahol rajta kívül mindenki más visszamaradott és elmebeteg, így inkább ő tűnik kívülállónak. Az egyetlen tulajdonság, ami megmaradt az előző évadból, az az óriási cinizmus környezete felé, illetve a folyamatos számítások, fúrkálások és cselszövések, melyekkel igyekszik kiverekedni magát a pácból, amit néha ő maga okoz, néha pedig a sors kiszámíthatatlansága.

Az ő szolgája Baldrick, aki szintén nagyon sokat változott az eddigiekhez képest: míg az előző szériában ő volt a legokosabban gondolkodó és legbelátóbb személy, addig itt most egy legendásan degenerált embert játszik, aki az író Ben Elton elmondása szerint "a világ leghülyébb embere", és elnézve a sorozatot hiszünk neki. Baldrick egy olyan kultikus figurává vált ebben az évadban, illetve a hátralevő 2x6 epizódban, amilyet azóta sem alkotott a film- és sorozatgyártás. Ostoba, bűzös, gusztustalan, mocskos és visszataszító, igaz, senkinek sem akar ártani. Hű szolgája Lord Viperának 1532 óta (ahogy ezt meg is említi az évad egyik epizódjában), és amikor csak tud, megpróbál segíteni rajta - a szintén legendásan bugyuta terveivel.

Vipera másik "csatlósa" Lord Percy, Northumberland hercegségének várományosa, aki viszont vajmi keveset változott az 1. évados koncepciója óta: ugyanolyan izgága, infantilis és hülye.

Mint mondtam, a helyszín ezúttal I. Erzsébet királynő udvara, ahol megismerhetjük magát a királynőt (Miranda Richardson), aki egy gyerekes, infantilis kis picsa, az ő gyerekkori dadusát (Patsy Byrne), aki máig rendületlenül vele van, és Lord Melchettet (Stephen Fry), aki a Lord Chamberlain úri címet viseli, és általános tanácsadóként és jóbarátként van jelen Erzsébet körül. Láthatjuk, hogy a torz és gúnyos királyábrázolás itt is megvan, ráadásul ez azért is veszélyesebb terep, mert I. Erzsébet az egyik, ha nem a leghíresebb uralkodó Nagy-Britannia történelmében, ő nem egy amolyan fiktív király, mint az 1. évad IV. Richárdja - ez persze Atkinsonékat mit sem érdekli. Nem tudom kihangsúlyozni, hogy mennyire tiszteletre méltó és példaértékű az, ahogyan az angolok elkülönítik egymástól a valóságot és a humort. Mindenki tisztában van vele, hogy ez egy humoros sorozat, és emiatt nem is háborodik fel senki az efféle uralkodói ábrázolásokon. Ezt igazán becsülöm nemcsak a készítőkben, hanem az angol közönségben is. Remélem, egyszer mi magyarok is eljutunk erre a szintre (igaz, lehet, hogy most is ott vagyunk, csak még sosem született ilyen Fekete Vipera-stílusú sorozat, aminek kapcsán ez a kérdés megválaszolódott volna).

Végtelenül dícsértem a kíméletlen korábrázolást az 1. szériában, és ezt meg kell tennem a 2. évadot illetően is. De tegyük meg ezt az egyes epizódok bemutatásán keresztül!

Az első részben (Bells) egy Shakespeare-i történetet láthatunk: egy fiatal, szegény falusi lány, Kate férfi álruhát vesz fel, hogy így bekerüljön a pénzes Edmund Lord Blackadderhöz, ezáltal vagyonhoz jutva. A történet nagyon hasonlít a Vízkereszt, vagy amit akartok történetére, és a hasonlóság nem véletlen: a készítők itt is figyeltek a híres drámaírótól származó idézetek és - ezúttal - történetelemek beépítésére és átformálására. Az epizódok rendezője, Mandie Fletcher meg is jegyezte, hogy, mivel az epizódokat élő közönség előtt vették fel, a forgatás legtöbbször olyan volt, mintha egy Shakespeare-darabot adnának elő a színházban. Egyáltalán nem érződött úgy, mintha sitcomot forgatnának.

Ez a Kate nevű lány (Gabrielle Glaister) a "Bob" álnevet veszi fel, ami később egyébként visszatér a 4. évadban is, de erről majd akkor essen szó. Ami miatt elsősorban megemlítem, az viszont az, hogy a "Bob" név kapcsán előtérbe kerül Rowan Atkinson egyik kevésbé ismert beszédhibája: ő ugyanis dadog! Az olyan betűk, mint "p" és "b" nehezen jönnek a szájára, ezt viszont azzal próbálja palástolni avagy megelőzni, hogy ezeket a betűket "túl-artikulálja", hogy így mindenképpen ki tudja őket mondani. Ha megfigyelitek, a "Bob" nevet Atkinson rendszeresen ezzel a túl-artikulált ábrázattal és hanggal mondja ki, ami elsőre szándékos humorforrásnak tűnhet, és igaz, hogy azzá válik, de ez valójában a dadogást megelőzendő beszédtechnika. És tényleg, ezt felfedezve már teljesen feltűnő, amikor a további epizódokban a legtöbb "p" és "b" betűs szót is ilyen túlhangsúlyozott, túlzó módon mondja ki, ezek azonban tényleg humorrá válnak, mert Atkinson ezt is képes úgy előadni, hogy nevessünk rajta (pláne az olyan kézenfekvő szavaknál, mint a "prick" [pöcs]).

Ennek az epizódnak a végén jelenik meg a Lord Fleshheart nevű karakter, aki az egyik kedvenc jelenetemet hozza az évadban. Ő egy tesztoszterondús, perverz állat, aki a női ruhába öltözött Baldrickot is meghúzná legszívesebben, mert hát "a szakállába jól lehet kapaszkodni". Ebben a korban mindenki hihetetlen mocskosul perverz, és nem ez az első, hogy a "szakállas nő", mint ideál, megjelenik a sorozatban! Sajnos a sorozat készítői túl hitelesen visszaadják ezt az életérzést ahhoz, hogy egy életre elundorodjak a 15-16. századtól:-D

A második epizód (Head) egy balul elsült kivégzést és annak következményeit mutatja be. Itt ismét szembesülhetünk a kor higiénia elmaradásaival a siralomházban munkálkodó embereken keresztül.

- You are to be congratulated, my friend. We live in an age where illness and deformity are commonplace, and yet, Ploppy, you are without a doubt the most repulsive individual that I have ever met. I would shake your hand but I fear it would come off.

Az emberek ismét mocskosak és gusztustalanok, az orvostudomány a béka segge alatt mozog (bármi is a bajod, a piócák meggyógyítanak), a világ pedig egy undorító hely, és az egyetlen dolog, amiért érdemes élni, nos... mi is az?

A harmadik epizódban (Potato) egy nagyon érdekes és számomra kedves karaktert fedezhetünk fel Viperában: ő egy olyan ember, aki leszar mindenféle divatot és trendet, ami a világban zajlik. Ez az elsődleges oka annak, ami miatt jócskán túlmutat saját korán. A reneszánsz éveit éljük, de őt ez mit sem érdekli, hisz a körülötte lévők továbbra is visszamaradott seggfejek, és ennek nem egyszer hangot ad. "Trendutálata" a maximumra ér ebben a részben, amikor is a teljes Brit Birodalom a világfelfedező-útról hazatérő hajósokat, élükön Sir Walter Raleigh-vel, élteti, egyedül Vipera az, aki az egészet egy erősen overrated eseménynek gondolja.

- Bloody explorers, ponce off to mumbo-jumbo-land, come home with a tropical disease, a suntan and a bag of brown lumpy things, and, Bob's your uncle, everyone's got a picture of them in the lavatory. I mean, what about the people that do all the work?

 Manapság nagyon sok divat dívik (hehe) mindenfelé kis országunkban is, és az ember igazán rosszul érzi magát, amikor rájön, hogy ő ezeken kívül áll, és valószínű emiatt ki is utálják a környezetében lévők. Vipera pontosan egy ilyen kívülálló ember, akit a legkevésbé sem hatnak meg a kor trendjei és követelményei, ám ő ahelyett, hogy siránokzna ezen, cinikusan szembeköpi ezeket a divatokat, kezdve a reneszánsz ruhaviselési szokásokkal egészen a hajós felfedezőkig.

A negyedik részben (Money) ismét az egyház kap az arcába, ezúttal még könyörtelenebbül, mint eddig. Az egyházi képviselőket csak a pénz hajtja, ezenkívül perverzebbek és undorítóbbak, mint valaha, és tartozások behajtásával szolgálják az Urat.

Az ötödik epizód (Beer) pont ennek ellenkezőjét, a teljesen bigott vallási fanatikusokat mutatja be Vipera közel-távoli rokonainak, Whiteadder-éknek megjelenésével ("Fehér Vipera", értitek;-)). Az epizód azért lehet nagyon kedves a humorkedvelők számára, ugyanis itt tűnik fel először Hugh Laurie, Stephen Fry régó jó barátja és kollégája, és szerencsénkre ezentúl mindegyik Fekete Vipera-epizódban tiszteletét teszi majd, mint állandó szereplő. Igen, a hatodik részben is (Chains), ahol furcsa módon egy egészen más karaktert játszik, mint az ötödikben, de ez ne zavarjon minket, Hugh Laurie még németként is remekel.

Imádom a 2. évadot. Nos, miután a 4 évad közül szinte mindegyiket ugyanolyan szinten szeretem (talán az első évad gyengébb picit), ezért furcsa lenne kiemelni a 2.-at, mint az "egyik kedvencemet", de tény, hogy nagyon szellemes a második 6 epizód. Rettentő jó szófordulatok és mondatszerkesztések tele szóviccekkel és humoros mondatfűzésekkel, amiket tényleg ajánlok, hogy legalább egyszer nézzetek meg angolul, ha nem mindig. Mert ezek a zseniális színészek, Atkinson, Fry, Robinson, Laurie és Richardson csillagos ötös szinten hozzák karaktereiket és a rájuk írt frenetikus szövegeket. EZ maga az angol humor teljes valójában, és vétek lenne kihagyni, úgyhogy ne is tegyétek. Szerezzétek be a sorozatot, és nézzétek meg a 2. évadot (persze csak az 1. után), mert ez a történelmi komédia már-már Shakespeare-i szintre emelkedik fel. Ja, és a ruhák és díszletek is fantasztikusak. Teljesen korhű és hiteles minden, ami ebben a sorozatban megjelenik! Legfőképpen a gúnyos és kíméletlen megjegyzések. Anglia képes röhögni magán. És én is. Mármint rajtuk.