Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Hahn Consulting - a honlap menedzser

It's... Blog

A humorvilág színe java, elsősorban az angol sorozatokra koncentrálva, de bemutatva más humoros produkciókat, filmeket, sorozatokat is. A blog célja a nagy nevettetők bemutatása, de esetenként a nevettetés is;-)

Friss topikok

A magyar humor elfeledett műsorai 1.: az új Szeszélyes

2010.02.14. 23:18 | DHOPW42 | 6 komment

Címkék: sorozat magyar antal imre ricky gervais extras magyar humor magyar szégyen

Üdv mindenkinek! Először is elnézést szeretnék kérni a hosszú, majd' 1 hónapos kimaradásomért, de egy kicsit úgy gondoltam, megpihenek, hisz januárban annyi meg annyi bejegyzéssel örvendeztettelek meg titeket:-) De most újult erővel visszatérek kedvenc humoros sorozatainkhoz, hogy bemutassam őket nektek!

Viszont visszatérésem első eseményeként dobjuk egy kicsit félre az angol szériákat, és vessünk egy pillantást a magyar területekre, ugyanis még az elején megígértem, hogy foglalkozni fogok magyar humorsorozatokkal is. Azért, mert muszáj velük foglalkozni, ha fel szeretnénk tárni, hogy mi is a helyzet most itthon humorügyileg. Nos, ennek egyik alapköve, hogy megnézzük, mi az, ami a mai magyar humor helyzetén ronthatott vagy javíthatott, tehát nézzünk meg egy-két régebbi sorozatot. Kronológiai sorrendet nélkülözve szeretnék válogatni az elmúlt évek magyar humorpróbálkozásaiból, és ezen válogatás egyik első kiszemeltje az új Szeszélyes!

Mi is az az új Szeszélyes, mihez képest új egyáltalán? Nos, régebben ment egy műsor, a Szeszélyes évszakok, mely Antal Imre vezetésével az akkor magyar humor legjavát juttatta el a nézőkhöz. Ez legtöbbször a kabaréhagyományokat felelevenítő vicces jeleneteken, Antal Imre válogatott viccein, a szerintem egészen vicces Maksa-híradón és egyéb poénos szcénákon keresztül valósult meg - mondhatom, hogy sikeresen. Igaz, már elég rég láttam Szeszélyes évszakokat, talán 10 éve is volt, hogy utoljára találkoztam vele, tehát ideje lenne újranézni, de ha emlékeim nem csalnak, ez egy igencsak népszerű és sikeres sorozat volt. Aztán a műsor különböző okokból kifolyólag, melyeket bevallom, én nem ismerek, megszűnt, de a 2000-es évek második felében megpróbálták újra feléleszteni a híres műsort. A műsorvezető ismét Antal Imre lett, és a műsorszerkezet alapjaiban véve ugyanaz maradt, mint régen.

Nos, amikor egy efféle adaptáció, remake, újragyártás, vagy akármi szokott létrejönni, és ez az új műsor nem éppen éri el az eredeti sikereit, akkor diplomatikusan azt szokták mondani: "létrejött az adaptáció - több-kevesebb sikerrel". Én azonban nem tudok ilyen diplomatikus lenni az új Szeszélyessel kapcsolatban. Hogy miért nem? Mert ez a műsor EGY FOS. És enyhe lenne a "több-kevesebb sikerrel" kifejezés. Még ha csak azt mondanánk, "kevesebb sikerrel", azzal sem tudnánk eléggé kifejezni azt a szégyent, amit az RTL Klub megbízásával létrehoztak. Nézzük csak, mi is volt ennek a remake-nek a problémája.

Még az elején leszögezném: szegény Antal Imre, isten nyugosztalja, ezekben az években már igen beteg volt. Szinte biztos vagyok benne, hogy a műsor nagyrészt azért jött létre, hogy még utoljára lehessen egy műsora, ráadásul az egyik legnépszerűbb régi műsorának a feldolgozása. Éppen ezért szeretném, ha tudnátok: a bejegyzésnek semmiképp sem célja Antal Imre lejáratása, vagy éppen emlékének megtiprása. A kemény hangnem, amit alkalmazni fogok, nem neki szól, sőt, inkább az ő védelmében: azt hiszem, ebbe a műsorba neki már nagyon kevés beleszólása volt, és a tisztelet jeléül kaphatta meg a műsorvezetői pozíciót. De egyáltalán nem tekintem felelősnek azért, ami a Szeszélyesben megvalósult. Nyugodjék békében Antal Imre, a legendás tévés. Ez a bejegyzés nem ellene született.

Tehát térjünk is a tárgyra. Az IMDb szerint a műsor 2006-ban indult, és jól láthatóan volt egy központi koncepciója a készítőknek: fiatalossá akarták tenni a műsort. A kezdeményezés maga nem is akkora hülyeség: az eredeti Szeszélyes évszakok jól megszokott hagyományokat követve általában 20. század eleji embereket mutatott be, és a legtöbb jelenet is ebből a korból származó helyzeteket vonultatott föl. A remake készítői úgy gondolták, hogy ideje kicsit a jelenbe helyezni a humoros szkeccseket. Az 1900-as évek eleji jelenetek sok-sok évtizeddel ezelőtt a nézőkhöz jóval közelebb álló történések voltak, de most, a 2000-es években már aligha hat meg valakit a "pengő", vagy az "omnibusz" említése egy humoros szkeccsben. Ideje hát mai jeleneteket írni, és ez helyes elgondolás is volt. Az egész koncepció ott bukott egy hatalmasat; de nemhogy hatalmasat, hanem ORBITÁLISAT, hogy a Szeszélyes készítőinek valami eggggészen torz, borzasztó és elmebeteg elképzelései voltak nemhogy a fiatalságról, hanem az egész 21. századról.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a készítők a teljesen hétköznapi és alapvető sztereotípiákból építkeztek. Ha odamész egy idős emberhez, és megkérdezed, "Milyenek a mai fiatalok?", mit válaszolnak? Valami olyasmit, hogy: "Hááát, a mai fiatalok folyton isznak, hülyén öltözködnek, hülyén beszélnek, szinte nem is érteni, hogy mit mondanak; idióta frizurájuk van és értenek a számítógéphez.". Ugye, hogy ez a leges-legalapvetőbb sztereotípia rólunk, 21. századi fiatalokról? Mert hát tényleg rólunk van most szó. Na most ez eddig okés, mondhatni nincs is azzal baj, hogy az öregek ezt látják meg a fiatalokból... na de amikor ezek az öregek egy humoros műsort próbálnak készíteni, ráadásul a mai fiatalságról... na OTT kezdődnek a problémák.

Szeszélyes szinte ÖSSZES jelenetében úgynevezett "mai fiatalok" szerepelnek (legtöbbször 40-50-es éveikben járó színészek által megjelenítve), akik a fenti leírás szerint hülyén beszélnek, hülyén öltözködnek, idióta frizurájuk van és sok számítógépes referenciát említenek beszédükben. De nem, ez így nem is elég kifejező... szóval ez a leírás a VÉGLETEKIG fel van nagyítva. Az egyik legidegesítőbb összetevő a beszéd.

NINCS egyetlen ember sem a Szeszélyes jeleneteiben, aki a saját hangszínén beszélne. Ehelyett folyton ezt a hihhhhetetlenül erőltetett "fiatalos dumát" nyomja mindenki. Tudjátok, amikor valaki egy rágózó rapper parasztot próbál utánozni, na az a tipikus hangszín. Ráadásul a szleng, mint olyan, valami elképesztő formában jelenik meg. Ezeknek az elmebeteg készítőknek a benyomása az volt, hogy a "mai fiatalok" úgy káromkodnak, hogy mindenféle nem odaillő szavakat építenek be a mondatokba. Hadd idézzek pár példát a műsorból:

"Vágom én, mire drámáztok." - Fordítok: "Értem én, hogy miről van szó."

"Majompofa."

"Sügér vagy." (ezen kívül a "sügér" szó szabad felhasználása bármilyen élethelyzetben)

"Csont gyenge vagyok németből."

Egyik kedvencem: "Maraggyá' már, bugyiperverz!"

Oké, itt álljunk meg. "Bugyiperverz"?! Ezt így... ezt így hogy? Hallottátok már ezt a kifejezést? Egyáltalán mit jelent? Mit akar jelenteni? Ráadásul ezeket a vérgáz "káromkodásokat" és "szlengeket" a lehető legszélesebb skálájú karakterek mondják: rágózó fiataltól kezdve részeg monoklis középkorún át öreg csöves bankrablóig. A készítők még VÉLETLENÜL SEM voltak tekintettel arra, hogy milyen - egyébként nem létező - beszédstílust milyen emberrétegek használnak.

A "fiatalos beszéd" kiteljesedése a Barbi névre hallgató karakter minden epizódban visszatérő jelenetei. Barbi egy sztereotíp szőke plázapicsa, ebből kifolyólag pláza-nyelven beszél, ami nem áll másból, mint a Kiss Ádám stand-upos által tökéletesen megelevenített "besza-behu" és társainak folyamatos emlegetéséből. Ez az a bizonyos becézgető beszéd, amikor bizonyos szavakat egy ember úgy mond, mint például "üccsi", "szarcsi", "szandi", "sajnizom" (sajnálom), "cuki", szóval értitek. Na, ez a Barbi nevű karakter abban különbözik ettől, hogy ő MINDEN szót így mond, és most nem viccelek. Ennek köszönhetően jöhetnek létre olyan agyrémek, mint "cipike" (cipő), és... nem, nem vagyok hajlandó felsorolni a többit. Egyszerűn megfájdul tőlük a fejem. Miért vicces egy egész jelenetet e köré a jelenség köré építeni? Mármint oké, hogy egy-két ilyen szót beépítünk, na de hogy minden szó ilyen legyen?!

A másik kedvencem, hogy a készítők szinte saját szlengkifejezéseket alkotnak, amik véleményem szerint nem is léteznek. Az egyik ilyen a "behiszem" kifejezés, ami egy jelenetben catchphrase-ként jelenik meg, ergo minden második percben elhangzik, hogy "Behiszed, öcsém?". És nem, nem jöttem még rá, hogy mit jelent. Pedig annak a jelenetnek a csattanója is ez. VV Leó a kamerába fordul, és azt mondja: "Behiszem, öcsém.". WHAT THE FUCK?

Ja igen, VV Leó. Szóval Antal Imre nem úszta meg, hogy friss és fiatalos műsorvezetőtársat, valamint színészkollégákat kapjon. Bocsánat: ""színész""-kollégákat. Ennek köszönhetően Csonka András lett Host #2 Antal Imre mellett, és az ő poénkodásait élvezhetjük minden egyes műsorindulásnál. Mert hogy ugye a Szeszélyes évszakok is úgy nézett ki, hogy műsor indul, Antal Imre vicceket mesél. És akkor valamiért mindneki nevetett. Fábry-nál is ez van: műsor indul, és "poén-bonbonok". A Szeszélyes is ilyesmivel próbálkozott, műsor indul és Antal Imre valamint Csonka András vicceket mesél - a legrosszabb vicceket. És ami még gázabb, hogy mindezt műröhögéssel megspékelve, de olyan műröhögéssel, hogy ihaj. És lehet, hogy az eredeti Szeszélyes évszakokban is műröhögés volt, de én ott emlékszem élő közönség folyamatos kamerával történő mutatására is! Az új Szeszélyesben erről szó sincs. A közönség egyetlen egyszer sem jelenik meg, csak a röhögésük - már persze nyílvánvalóan egy konzervröhögés, amit az MTV archívumából kapartak elő a készítők. Ebből, tehát a nézők hiányából fakadhat egyébként az is, hogy Csonka például hihetetlen bénán adja elő az egyébként is erőltetett poénokat. Ha legalább a kamerák mögött lennének nézők, akiknek ezeket el lehetne mesélni, már könnyebb dolga lenne, de így kudarcba fullad minden próbálkozása. Antal Imrének legalább rutinja van ebben, ő ugyanazt a karaktert hozza, mint az eredeti sorozatban, és ezzel lényegében nincs baj.

Szóval visszatérve a fiatalos kollégákra: a Szeszélyes készítőinek eltökélt célja volt, hogy olyan embereket szerepeltessenek, akiknek se közelről, se távolról nincs közük a színészethez. Hogy miért, az egy nagyon jó kérdés. Ki is szemeltek egyébként a készítők különböző kenneleket, ahol gyakorlatilag futószalagon termelik ki a fiatal gyöngyszemeket - elsősorban a Való Világ műsorára gondolok. Igen, egy rakás embert megkértek a nagysikerű reality-ből, hogy szerepeljen már ebben az új, humoros műsorban. Köztük van VV Ágica (így kell őket hívni, a VV a vezetéknevük), aki gyakorlatilag állandó rovatot is kapott, VV Leó, aki az egyik legbénább szereplő, még VV Tommyboy és VV Anett is feltűnik, ami már majdnem hogy a legalja. Ha nem tudjátok, kik ezek a nevek, akkor adjatok hálát az égnek, és ne is foglalkozzatok vele: a lényeg, hogy nóném emberek. Ennyi erővel én is szerepelhettem volna a műsorban. Aztán ott van még Valkó Eszter az RTL betelefonálós játékából, akit egy rakás helyzetben szerepeltetnek (rejtély, hogy miért), illetve Növényi Norbert, akinek annyiból meg tudok bocsájtani, hogy hallottam tőle olyan nyilatkozatot, miszerint őt mindig is érdekelte a színészet, és szívesen ment volna erre a pályára. Mondjuk ciki, hogy azóta is ez az egyetlen műsor, amiben szerepelni láttam. De hogy ezeket a szerencsétlen Valóvilágosokat mi a halálnak kellett behozni a műsorba, arról lövésem sincs... némelyikőjük még csak nem is próbálkozik színészkedni, egyszerűen csak ott van! Döbbenet.

Ezen anti-színészek szerepeltetésének egyik kicsúcsosodása az a próbálkozás, hogy a sorozatba híres embereket hívnak meg "sztárvendég" címén, mégpedig a célból, hogy mutassák már meg a nézőknek gyerekkori fotóalbumukat. Ez egy külön rovat, amikor a sztárvendégek egy laptop segítségével gyerekkori fényképeiket mutogatják Csonka Andrásnak. A rovat maga bőszánalom: Csonkának minden képhez van valami rém szellemes megjegyzése, de ami még rosszabb, hogy néha még a sztárvendégeknek is! Olyankor pedig elszabadul a pokol. Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy a készítők külön megkérték a fotóalbumba meghívott hírességéket, hogy ugyanmár lökjenek egy-két poént, merthát ez egy poénos műsor (rohadtul az), és ezzel is növelhetnék a humor színvonalát. Amely színvonal egyébként a fotórovat képernyőre kerülésekor általában már a Mariana-árok legalsó bugyraiban kúszik, de sebaj. És ezen poénos próbálkozások eredményeképp szemlélhetjük meg Erdei Zsolt, Südi Iringó, Somló Tamás és Csomor Csilla (Barátok Közt) humorérzéket. Elmondom: nincs nekik. Főleg nem Südi Iringónak és Erdei Zsoltnak, de nem is hibáztatom őket, mert nem szeret mindenki viccelődni, poénkodni, pláne nem kamerák előtt. Éppen ezért hibáztatom a készítőket, hogy miért is kellett erre kényszeríteni szegény vendégszereplőket?! Borzalmas és a végletekig kínos pillanatokat élhet át a fotóalbum-rovat alatt a néző, és ez még mindig semmi ahhoz képest, ami az egyik általam megtekintett epizódban történik. Én három Szeszélyes-részt láttam a zseniális Poén!-csatorna jóvoltából, ezek mélypontja az volt, amikor az egyik rész végén Kiszel Tünde szerepelt sztárvendégként. Ő azonban nem a fényképeit mutatta meg, hanem a szintén híres Holcz Gábor bűvészmutatványában kellett részt vennie, mint bűvésztrükk-alany!

Szegény Holcz Gáborra is ráerőltettek egy-két kicseszett szar poént, de ez még mind semmi ahhoz, amit Kiszel Tünde szájába adtak. Tünde, Tünde, te nem vagy való humoros műsorokba, az egyszer biztos. Ennél nagyobb anti-színészt és anti-humoristát rég hordott hátán a Föld, de ismételten csak a készítőket hibáztatom, amiért ilyesmikre kényszerítettek ehhez nem értő embereket. (A jelenet pikantériája egyébként, hogy Holcz Gábor, Kiszel Tünde és Csonka András szinte egymást váltva szórják a jobbnál-jobb poénokat és beszólásokat, az egész egyszerűen priceless.)

És hol van még a problémák vége...?

A stylistot egyszerűen agyon kellett volna lőni az elején. Térjünk csak vissza az öregek fiatalokról szóló sztereotípiáihoz: megvolt a hülye beszéd, jöjjön a hülye öltözék! Mindenkin valami eszement ruházat van, egyszerűen elképesztő. De ismét csak azt lehet mondani, hogy származástól, kortól és kultúrális rétegtől függetlenül mindenkin ugyanaz az erőltetetten fiatalos, néha diszkós, néha reppes, néha rokkos ruha van, és el kell hogy mondjam, hogy nincs olyan pillanat, amikor egy ilyen ruha hitelesen állna a szereplőn. Néha még szegény Antal Imrére is ráerőltetik a fiatalos öltözködést, az eredmény olyankor még katasztrofálisabb... kérdem én: MIÉRT?

Az öltözékhez még hozzátartoznak a hihetetlenebbnél hihetetlenebb parókák. Jegyezzétek meg ezt a szót: paróka. Mert ez átszövi a Szeszélyes műsorának minden szegletét. Mivel a mai fiataloknak köztudottan hülye haja van, ezért a műsor designerei és stylistjai a szereplőkre a világ legborzasztóbb műhajait adták rá, de valami olyan elképesztő hihetetlen konstrukciók ezek, amiket a legvadabb, legborzalmasabb és legmélységesebb alvilági, keménydrogokkal túlfűtött bulikon sem találsz. És itt a leghétköznapibb emberek hordják ezeket a hajakat a leghétköznapibb helyzetekben. Tűzpiros, plutóniumkék és foszforeszkáló zöld parókák, mindezt bokor, sörény, punk és egyéb formációkban - DÖB-BE-NET. Az egyik kedvenc angol sorozatom az Extras, magyar címén Futottak még..., melyben a főszereplő, Andy Millman (Ricky Gervais) egy sitcom-sorozatot szeretne forgatni a BBC-nél. A BBC azonban Andy terveivel szemben egy nagyon rossz sorozatot készít Andy legnagyobb megdöbbenésére. Ennek kapcsán kerülnek elő az általános tévés humorral kapcsolatos alapvető dogmák és törvények. És lehet, hogy ezek csak egy egyszerű angol komikus, Ricky Gervais agymenései, de úgy gondolom, érdemes egyetérteni velük.

Vegyük végig ezeket, az Extras című sorozatban emlegetett humordogmákat:

1. Törekedjünk az életszerű megjelenítésre! - És higyjétek el, ez még a legelborultabb Monty Python-jelenetben is megvalósul. Mert a színészek egymással hihetetlen életszerűen viselkednek, a reakciók és a párbeszédek akármennyire abszurdak, mégis logikusak és természetesen előadottak.

2. A humort a párbeszédek, a színészi játék, és az azokban rejlő apró jelek jelentsék!

3. A humort NE viccesnek szánt jelmezeken, parókákon és szemüvegeken keresztül érjük el! - Rettentően fontos törvénypont. A Szeszélyes ugyanis pontosan ezt a 3. pontot szegi meg, de valami elképesztő határtalanul. Mindenkin úgynevezett "poénos" paróka és szörnyű ruházat van. Az Extrasban Andy Millman elhatárolódik attól a törekvéstől, hogy sorozatbeli karaktere egy hatalmas, fekete göndör parókát és nagy SZTK-szemüveget hordjon. Miért? Mert ez nem vicces. Persze a BBC készítői csak ráerőltetik, mert szerintük a paróka és a szemüveg igenis poénos, ezen nevetnek az emberek. Kísértetiesen visszaidézi ezt a helyzetet az új Szeszélyes. És szomorú, hogy nálunk is a rosszabbik döntést hozták meg a sorozat készítői: azt, hogy a szereplők parókát hordjanak, és ebből fakadjon a humor. Ami egyébként ebből kifolyólag nem is fakad.

4. NE használj catchphrase-eket! - Mi is az a "catchphrase"? Nos, ez egy olyan egy- vagy párszavas kifejezés, ami kissé elüt az alapvető beszélgetéstől, és az egyes karakterek rendre előhozakodnak vele, újra meg újra megemlítik, ezzel nevetést előidézve. Az Extrasban Andy Millman sorozatában az egyik karakter egy ilyen catchphrase-t használ, természetesen ez is a BBC erőltetésére jött létre, és ez Andy-nek nagyon nem tetszik. Ismét kísérteties a hasonlóság: a Szeszélyes tele van ilyen és ehhez hasonló szlogenekkel, catchphrase-ekkel, szinte minden jelenetben van egy visszatérő mondat vagy kifejezés. És ez szánalmas. Szánalmas, hogy az általam tisztelt és imádott Ricky Gervais által felállított humortörvények szinte mindegyikét megszegi ez a magyar sorozat. Ez nem lehet véletlen: a Szeszélyes minden mozzanata szánalmas! (Félreértés ne essék, más angol sorozatokban is léteznek catchphrase-ek, elég csak ismét a Monty Pythont említeni vagy a Fekete Viperát, de itt most arról van szó, hogy ezt nem illik túlzásba vinni!)

5. NE használj konzervröhögést! - Azt hiszem, ez nem igényel kommentárt, már foglalkoztam vele eleget.

Mit tudnék még elmondani erről a borzasztó, szánalmas, elképesztően rossz és világ szégyene "humorsorozatról", a Szeszélyesről? Azt, hogy ez egy fos. Mindennél rosszabb, mindennél humortalanabb, és az egyik legszennyebb magyar próbálkozás, amit az utóbbi években, évtizedekben láthattunk. Az ironikus a dologban, hogy az egyes epizódok végén mindenféle rang, cím és foglalkozás-kör megnevezése nélkül jelennek meg a készítők; egyikről sem tudhatjuk meg, hogy melyikőjük volt az író, a rendező, a vágó, az operatőr, egyszerűen csak megnevezés nélkül fel van sorolva a nevük. Talán tudták, hogy valami szörnyűségeset visznek most véghez, és jobb, ha nem tudják meg a nézők, ki a fő felelős az ügyben. Egy biztos: olyan emberek a bűnösök, akik sztereotípiákba burkolózva próbáltak meg poénkodni, ráadásul egy olyan témáról szólt minden epizód, amikhez a készítők közelről sem értettek: a fiatalokról. Látom magam előtt, ahogy 40-50-60-70 éves fószerek írják a forgatókönyveket, rendezik az epizódokat, és közben a markukba röhögnek: "Háhá, most megmutatjuk azoknak a csúnya 21. századi fiataloknak, hogy milyen visszás, mocskos és bunkó a világuk!". De valójában ezek az idős készítők a bunkók. Mert olyanba vágtak vele, amihez nem értettek. Reméljük, tanultak az esetből, és soha a büdös életbe nem kell többet efféle borzalmat látnunk a tévében.

Légy átkozott, új Szeszélyes! Süllyedj el mélyen a szánalmas magyar humor bugyraiban, és sose törj elő onnan! Mindenkinek jobb lesz így.


 

 

 

 

Honlapja nem termel bevételt?

Hahn Consulting - A honlap menedzser

A bejegyzés trackback címe:

https://ittts.blog.hu/api/trackback/id/tr31758958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hahn Csaba · http://www.honlaphozam.hu 2010.02.15. 00:34:12

A youtube-on is vannak fenn belőle részek, pl.
www.youtube.com/watch?v=kbamsZRA2VA

Lehet ellenőrizni a fentebb leírtakat. :-)

Hahn Csaba · http://www.honlaphozam.hu 2010.02.15. 00:43:57

Egyébként a stáblista alapján van tippem a szerzőkre:
Dombóvári István, Horváth Tibor, Ihos József, Ürmös Zsolt, Selmeczi Tibor

DHOPW42 2010.02.15. 00:57:11

Á, köszi, majd én is keresek dolgokat:-)

Szalámi 2010.02.15. 06:55:51

Új bejegyzés, juhú! :)

Egyetértek. Nem láttam túl sokat ebből a fertelemből, de az is elég volt. Szegény Antal Imre utolsó kívánsága volt, hogy újra vezethessen egy pár Szeszélyes részt, aminek az RTL Klub volt hajlandó eleget tenni. Szegényen látszik, hogy ő mennyire nem ezt akarta, és minden csak erőltetett szar. Ő a régi Szeszélyest akarta, annak minden szkeccsével, helyzetével és poénjaival, erre kapott egy ráerőltetett fost, ami a mai magyar fiatalságnak lenne egy görbe tükör, de borzasztó rosszul! Akár csak te, én is azt mondom: Merüljön el a pokol legmélyebb bugyraiba, és soha ne törjön elő többet!

Apropó: Csak egy ötlet, de szerintem ugyanilyen módon "kivizsgálhatnád" az XXL című TV2 produkciót. Ha valami van, ami ennél szánalmasabb, na az....az az!

DHOPW42 2010.02.15. 15:31:27

@misbelief: természetesen ez a sorozat sem maradhat ki az értékelésből, de majd csak később:-) (még a Fekete Vipera és az Office 2. évad is hátra van)
süti beállítások módosítása