Nem, nem és nem, csak azért sem írom ki, hogy The Office UK, merthát mégiscsak ez az eredeti változat! A 2001-ben indult sorozatot két, akkor még - szerintem - kevéssé ismert ember, Ricky Gervais és Stephen Merchant készítette. Ő tőlük származott az ötlet, miszerint milyen poén is lenne teljesen dokumentarista stílusban egy átlagos iroda átlagos hétköznapjait (ez persze nem igaz, de most kezdetnek megteszi) felvenni. A stílus, amit hivatalosan mockumentary-nak hívnak, az angol mock (gúny) és documentary (asszem ezt mindenki le tudja fordítani magának) szó összevonása, és azt hiszem elég egyértelmű, mire utal. Már-már hiperrealista szemszögből örökítenek meg egy bizonyos szinten szürreális helyzetet - és higgyétek el, amikor azt mondom, hiperrealista, akkor ezt a lehető legkomolyabban mondom. De erről egy kicsit később.
A sorozat kerettörténete szerint egy forgatóstáb látogat el a Wernham Hogg papírcéghez, annak pedig Slough városában kihelyezett részlegéhez, hogy megörökítsék, hogyan is működik egy átlagos nagy-britanniai cég. A forgatóstáb "idegenvezetője" egy bizonyos David Brent, akit maga a sorozat egyik alkotója, Ricky Gervais formál meg. Brent a Slough-i részleg veszetője, és feladata, hogy körbevezesse a stábot a munkahelyen, megmutassa, hogyan dolgoznak ott, milyenek a munkafolyamatok, és hogy hogyan kell összetartani egy ilyen jó csapatot. A főnök egyik központi gondolata, hogy nincs annál fontosabb, hogy a munkahelyen jó hangulat uralkodjon minden pillanatban, ez (tehát a humor) az, ami összetartja az embereket. Éppen ezért amikor csak lehetősége adódik rá, David Brent saját poénjaival, vicceivel, gagjeivel boldogítja beosztottjait, igyekszik fenntartani a mókás hangulatot a nap minden percében. És ezt a lelkes dolgozók szívélyesen fogadják...
NOT! Hazudtam, a lelkes dolgozók egyáltalán nem fogadják szívélyesen David Brent poénkodásait, és ez a néző, a kamerák és a stáb számára is hamar kiderül. Brent valójában mindenkinek az idegeire megy önelégült viháncolásaival, ahogyan saját humorán nevet. Ezen kívül Brent teljesen alkalmatlan arra a feladatra, amire szerződtetett. Nem teljesíti a rá kiszabott feladatokat, és ezen túlmenően még az emberekhez sem ért. Brent valójában a világ egyik legidegesítőbb alakja, öntelt, vicceskedni próbáló, saját hibáit meg nem látó, kétszínű, sunyi, gyáva - és még sorolhatnám. És itt van az a pont, ahol a sorozat zseniálissá válik.
David Brent karaktere nem a legeredetibb karakter, amit valaha forgatókönyvíró a világra szült. Doktor House, na ő eredeti. Nincs még egy ilyen mogorva zseni, aki minden rejtvényt képes megoldani, és szembeötlő emberutálata ellenére mégis imádjuk. Jack Bauer hihetetlen eredeti karakter. Kegyetlen, bátor, utolsó porcikájáig hazafi, önfeláldozó. Sosem láttunk még képernyőn ennyire magabiztos katonát, mint ő. De David Brent... ő egyáltalán nem eredeti. Belőle száz meg száz van a világon, és ez a legeslegfontosabb az Office-szal kapcsolatban: a való életről szól. És most egyáltalán nem túlzok. Itt kanyarodnék vissza az elején említett hiperrealizmusra: sok dologra rá lehet mondani, hogy realista, túlozva akár azt is, hogy hiperrealista, de semmire sem illik ez jobban, mint az Office-ra. A sorozat ugyanis olyan élethelyzeteket mutat be egyik pillanatról a másikra, amelyeket minden ember nap mint nap lát vagy átél. De ezen mindennapi pillanatok közül is leginkább az igencsak kínos pillanatokat ragadja ki. Az olyan kínos pillanatokat, amit mi nem akarunk átélni, sőt, a film szereplői sem. Éppen ezért csodálatos, ahogy az látszik, hogy a rossz viccek utáni kínos csöndek alatt a szereplők félve a kamerába tekintgetnek. Szégyenlik magukat, és ez nagyon jól átjön. El akarnak bújni, mert legszívesebben máshol lennének inkább abban a pillanatban. Ez hatványozottan igaz a főszereplő David Brentre, aki az 1. évad 6 epizódjában szinte percről percre kerül ilyen kínos helyzetekbe - és ezek nagy részét ő alakította ki.
Nagyon tipikus kínos jelenetek, amiket mi is átélhetünk vagy átélhettünk bármikor: elmondunk egy viccet, de senki sem nevet; megbotlunk valamiben, amikor épp tetszelegni akarunk másoknak; egy rossz tréfát valaki mellre szív és sírni kezd; szinte biztos vagyok benne, hogy a kedves Olvasók közül mindenki élt már át ilyet. A koncepció tehát csillagos 5-ös, és látszik belőle, hogy Stephen Merchant és Ricky Gervais nagyon ismerik a hétköznapokat. Amikor sok ember egy helyre van zárva (irodában, iskolában, stb.), nagyon sok ilyen helyzet kialakulhat. Még a legártalmatlanabb beszélgetés-kezdeményezésekből is. Ezt Merchant és Gervais nagyon jól tudja, valószínűleg ők is számos ilyet átéltek, és ezt az - egyébként rettentően kínos - élményüket vitték forgatókönyv-papírra. Milyen jól tették.
De ez a koncepció egyáltalán nem jöhetett volna létre a zseniális színészek nélkül. Egy valamit megtanultam már a humorral, humorizálással kapcsolatban. Aki igazán vicces akar lenni, annak jól kell tudnia színészkedni. Vagy fordítva: aki nagyon jól színészkedik, az valószínűleg nagyon vicces is tud lenni bármikor. Szerves kapcsolat van a kettő között, és hiába vannak jó poénjai a tarsolyában annak, aki nem tudja azokat jól előadni. Ez egyébként egy óriási különbség a mai(!) magyar humor és az angol humor között. Az összes angol sorozat kivvvvvétel nélkül páratlanul jó színészekkel van tele: a Monty Python tagjai egytől egyig frenetikusan játszanak, aztán elég csak más klasszikusokra gondolni, Rowan Atkinsonra, Stephen Fry-ra, Hugh Laurie-ra, mind-mind elképesztő színészek. És mondok nektek valamit: szinte biztos vagyok benne, hogy többségük nem tanulta a színészetet. Ha valakiben megvan a humorizálás képessége, akkor belőle bármikor lehet jó színész. Ez egy nagyon fontos kulcsmondat, ami igencsak meghatározza pl. a magyar humor helyzetét is. De biztosak lehettek benne, hogy erre még szánok külön bejegyzést.
Szóval az Office is dúskál a kiváló alakításokban, mindenki úgy olvad be a környezetébe, mintha valóban egy dokumentumfilm-forgatáson lennének, ahol önmagukat kell adni. A sorozat egyik pozitív karaktere Tim, akit Martin Freeman alakít. Ő az, aki ugyanolyan szemmel követi az eseményeket, mint a TV vagy számítógép előtt ülő néző: megveti a körülötte lévőket, főként Davidet; képes felfedezni a szánalmat és a kínosságot a már említett helyzetekben. A mockumentary stílus egyik előnye, hogy a szereplők bátran belenézhetnek a kamerába, de ezzel - például Tim esetében - többször jelezhetik a néző felé, hogy "Ezt ti is láttátok? Most komolyan beszél? Hülye ez?". Aztán ott van Gareth, a kíméletlen seggnyaló, David Brent asszisztense. Infantilis hülyegyerek, aki folyton azzal dicsekszik, hogy katona volt. Ismerjük az ilyen dicsekvő embertípust? Nem feltétlenül direkt módon hangsúlyozza ki, hogy ő büszke katonai múltjára, hanem álcázott véletlenszerűséggel hozza szóba beszélgetésekben. Tipikus.
A legnagyobb zseni azonban Ricky Gervais, aki David Brentként egyszerűen... felejthetetlent alakít. Ő valóban ismeri az összes kínos helyzet összes kínos elemét, minden egyes szemrezdülést, kézmozdulatot, szájbiggyesztést. Frenetikus ember. És ez a színészet csúcsa, ezt ki merem jelenteni. Valóban csak egy szándékos kamerába nézéssel már olyan érzéseket tud sugallni, hogy az elképesztő. Az arcokra fagyott mosolyok, a feszengő grimaszok, a kínos tématerelések, a szörnyen előadott poénok - Ricky Gervais úgy hozza ezt az egészet, mintha ez valóban ő lenne. És szinte biztos vagyok benne, hogy bizonyos százalékban tényleg őt látjuk.
Véleményem szerint az Office egy ars poetica. Nagyon el van rejtve, és sokszor erősen el van torzítva, de Brent számos megszólalásából süt a humor és a humorizálás felé lerótt tisztelet. Ő a megtestesült humor - a való életben is. A sorozatban ennek csak torz képét látjuk, de mondom, néhány pillanatban előbújik az igazi Gervais. Nyílt referenciákat hangoztat a Nagy Klasszikusok felé: a 3. részben egy csapatjátékos kvízen vesznek részt, ahol az ő csapatát "Dead Parrots"-nek, azaz "Halott papagájoknak" nevezik. El kell még itt mondani bárminek, hogy ez mire utal? (www.youtube.com/watch) Szóba kerül Basil Fawlty, a Benny Hill Show, csakhogy a legismertebbeket emeljem ki. Egyébként nyomokban fel vélek fedezni Gervais-ben egy kis Benny Hillt. Bizonyos arckifejezései egyértelműen hasonlítanak a jó öreg börleszkmesterre (ez egyébként igaz lesz Gervais és Merchant másik közös sorozatára, az Extras-ra is, de ezt majd ott említem).
Igaz, azt írtam, ez most az Office első évadáról szól, és ez sejtet valamiféle epizodikus bemutatást, de ezt most kihagyom. Későbbi írásaimnál - igaz, minimálisan, de - lesz erről szó, itt viszont ezt nem tudom megtenni, ugyanis az egyes epizódok csak kis mértékben különülnek el. Egyébként olyan, mint hogyha egyetlen 3 órás filmet néznél. A világ egyik leghumorosabb és legzseniálisabb filmjét. Ebben a filmben mindenki magára ismerhet, de a magunkra ismerés kegyetlenebb és kínosabb, mint valaha. Amikor szembetalálkozunk az Office-szal, és felfedezzük magunkat a szereplőkben, inkább jobb szeretnénk elbújni az ágy alá, hogy soha senki se tudja meg, mi magunk miféle kínos helyzeteket kreáltunk vagy éltünk át a múltban. Az Office könyörtelenül elénk tárja a még könyörtelenebb valóságunkat, és mindezt a legkisebb szinten: az egyes emberek közti kommunikációban.
Ha értékelnem kéne az Office 1. évadját, nem lenne fair, mert csont nélkül 10/10-et adnék rá. Elképesztő jó koncepció, frenetikus színészi alakítások, nagyon jó kameramunka(!). Ja, és sutyiban hozzáteszem, hogy bár egy angol humorról szóló blogon erről nem nagyon illene beszélni, de még a magyar szinkronja is kivételesen jóra sikerült! Józsa Imre, mint David Brent... kitűnő választás!
Szóval max pont a 2001-es, angol kiadású, eredeti The Office-nak, és a készítőinek. A végére pedig a rend kedvéért az első évad epizódlistája:
1x01 - Downsize
1x02 - Work Experience
1x03 - The Quiz
1x04 - Training
1x05 - New Girl
1x06 - Judgement
