Nem is szaporitanám tovább a szót, a blog visszatérése után azonnal ugorjunk rá egy igencsak egyedi és érdekes magyar próbálkozásra, a Magyarok az űrben c. műsorra!
Ó, hogy a Monty Python mi mindent adott a világnak...!
A hangzatos felütést persze nem akarom magyarázat nélkül hagyni, de ezt egy picit később. Hogy a Magyarok az űrben egészen pontosan mikor jelent meg és hol, őszintén szólva fogalmam sincs. Illetve a "mikor"-ra még akár adható is válasz, az IMDb szerint 2008. október 5-én premierelt, de fogalmam sincs, hogy melyik csatornán. Talán a Comedy Centralon, de én esküszöm, úgy emlékszem, hogy már korábban is láttam ezt a műsort! Na mindegy, a lényeg, hogy valószínűleg a Comedy Centralon mutatkozott be ez az érdekes műsor. Az "érdekes" egy elég kifejező szó esetünkben, nekem tényleg ez ugrik be, ha rá gondolok. Amellett, hogy szörnyű, de még ne szaladjunk ennyire előre.
Szóval első ránézésre ez a sorozat a klasszikus Monty Python-hagyományokat igyekezett felhasználni. Tipikus szkeccses felépítés, és még a szkeccseknek is nagyon tipikus szerkezete van, de ez nem baj, nagyon sok humoros sorozatnál működött már ez a formátum. Ezt az igazán sikeres stílust próbálta alkalmazni a Magyarok az űrben - meglehetősen sikertelenül. Most elég kegyes voltam, de ha őszintén meg akarom mondani a véleményem, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a Magyarok az űrben borzalmas. Miért az? Mi romlott el? Mi az, amin elcsúszik?
Nos, nekem már az alapkoncepcióval is problémáim vannak. A szkeccsekkel. Magával a ténnyel, hogy sketch. Mi is az a sketch, vagy magyarosan szkeccs? Az efféle szkeccsek általában viszonylag rövid, pár perces jelenetek, amik végig ugyanazon a helyszínen folynak le időugrás nélkül, tehát "real time". Ez a helyszín lehet belső tér (szoba, lakás, iroda, stb.), vagy külső helyszín (utca), a lényeg, hogy nem igazán változik meg a hely, mint ahogy az időben sem ugrálgatunk egy ilyen jeleneten belül. A különböző szkeccsek a legkülönfélébb szituációkra épülhetnek, ám általában van bennük egy közös: "két fél" reagál egymásra. És azért nem azt írtam, hogy két ember, mert lehet ez 7 ember is, a lényeg az, hogy van az egyik fél, meg van a másik fél. Ezeket a feleket alkothatják embercsoportok vagy egyedüli emberek is, ez ötletfüggő. Nos, egy ilyen szkeccsben legtöbbször azt látjuk, ahogyan az egyik fél szembekerül a másik féllel valamilyen fizikai, filozófiai, vagy akármilyen úton. Vitáznak egymással, beszélnek egymással, esetleg elbeszélnek egymás mellett, aztán a szkeccs végén van egy poén. Hogy az egész jelenet a poénra lett-e felépítve, vagy a poén csak egy plusz vicc a végére, szintén az adott ötlettől függ, mindegyikre van példa.
Ez a szkeccs-formátum az egyik legalapvetőbb humoralkotási módszer, ez nem kérdés. Elég csak arra gondolni, hogy még a magyar humorban is hány és hány ilyen műsorral találkozunk, ami ilyen szkeccsekre épül! Ott volt a Szeszélyes évszakok, a Holló Színház műsorai, ott van angoloknál Benny Hill például, de ez most csak 1-1 példa volt; ezeken kívül még van milliónyi olyan műsor van, ami ilyet alkalmaz. Arról nem is beszélve, hogy úgy általában a magyar kabaréhumor ilyenekből áll, szintén érdemes a Szeszélyes évszakokra gondolni. De ami a "szkeccs"-szóról legtöbbünknek eszébe jut, az a Monty Python Repülő Cirkusza. Ez volt az a műsor, ami tökélyre fejlesztette a "szkeccs" fogalmát, és a végletekig kifordította. Talán már eleve a divatos szkeccsek paródiái azok, amit Monty Pythonéknál látunk. Talán már ők is felismerték azt, amit én: hogy a szkeccsek ideje lejárt. Már egyáltalán nem vicces ez a humorformátum. És gondoljunk bele, hogy ők 1969-ben ismerték ezt fel! Mi meg itt vagyunk a 2000-es években, és még mindig ilyen műsorokat gyártanak.
Szóval, bár azt hinnénk, hogy a Monty Pythonos srácok szintúgy szkeccseket alkottak, azért érdemes mögélátni ennek az egésznek: szerintem ők inkább kifordították a standard szkeccs-szerkezetet. Hogy mi ennek a legfőbb példája? Az, hogy az ő jeleneteikben csak elvétve volt csattanó. Sőt, a legtöbb jelenetük csattanó nélkül ér véget, mintha simán elvágták volna a szkeccset (hisz ez is történik, gondoljunk csak a gumicsirkés lovag megjelenéseire). Ha nem is értetek velem egyet abban, hogy ez már egy paródia, akkor is el kell ismerni, hogy Pythonék tudtak újat mutatni ezzel a csattanó-nélküliséggel. Meg tudták mutatni, hogy lehet ezt másképp is csinálni, nemcsak az ezerszer lerágott módon. Na ez az, amit rengeteg mai szkeccsíró elfelejt, amikor a Monty Pythont akarja utánozni.
És pont ez az, amit a Magyarok az űrben írói is elfelejtettek. Azt, hogy a szkeccs-humor már egyáltalán nem vicces. Én legalábbis nem tudok nevetni ezen a teljesen kiszámítható műfajon. Legalább annyira kiszámíthatóak az ilyen jelenetek, mint az amerikai sitcomok, ahol már kilométerekről látsz jönni egy poént. A Magyarok az űrben fő vázát az ilyen kiszámítható szkeccsek adják.
Elég száraz módon kitárgyaltuk, hogy mi is egy szkeccs, de fókuszáljunk most kicsit az abszurd szkeccsekre. Ugye, a Monty Python az abszurd humor mestere, és érezhetően a Magyarok az űrben is hasonló műfajban akart alkotni. Ez annyiban különbözik a sima szkeccsektől, hogy az abszurd jelenetekben az egyik vagy a másik fél (vagy mindkettő) valami normálistól eltérő tulajdonsággal rendelkezik, vagy a normálistól eltérő módon viselkedik, és ilyenkor ezek összeütközése szüli a poénos kiszólásokat.
Nos, az addig oké, hogy egy jól bevált stílust akarunk színre vinni jól bevált keretek (sablonok?) között, de az, hogy valami egyáltalán nem vicces, az nagyon nem oké. Márpedig a Magyarok az űrben csak nagyon-nagyon elvétve vicces. Visszatérve egy korábbi gondolatra: a szkeccsek ideje lejárt. Azt hisszük, a Monty Python örökké vicces marad, és ez így is van: az elkészült műveik örökre azok maradnak. De Monty Python-stílusban alkotni ma már egyáltalán nem vicces. Ez a nagyon kötött, nagyon kiszámítható műfaj a végét járja. Az emberek már valami jobbra vágynak! Szóval egy jelenet nem attól lesz abszurd, és pláne nem attól lesz vicces, hogy valami teljesen véletlenszerű, váratlan és elmebeteg dolog történik, hanem attól, hogy... hát, egész egyszerűen szólva attól, hogy vannak benne poénok. A Magyarok az űrben poénjai vagy rettentő kiszámíthatóak, vagy nagyon sablonosak, vagy csak szimplán nélkülözik a humort. Az erőltetett abszurditás, erőltetett véletlenszerűség meg sosem volt vicces. Van a merevlemezemen egy olyan felvett epizód, amiben konkrétan egyetlen poén sincs! Egyetlen egy sem. Hát hogy lehet ez?
Nem győzöm hangsúlyozni, úgy lehet ez, hogy a készítők nem ismerték fel, hogy ez a műfaj kifutott. Vége. Hiába teszel bele - úgymond - vicces karaktereket, hiába lesz az egész teljesen véletlenszerű és meglepő, a szkeccs-formátum már senkinek sem poénos. Remélem értitek, amikor azt mondom, hogy a meglepő, abszurd dolgok már azért nem viccesek, mert számítasz arra, hogy meglepő és abszurd dolgokat fognak beletenni. Itt pontosan ez történik. "Á, itt egy bolti eladó, aki törpéket tart otthon és kínoz, milyen abszurd. Kár, hogy pont valami hasonló fordulatra számítottam". A Magyarok az űrben egy sikeres, bevált ám ugyanakkor lejárt műfajban alkot.
Azt meg aztán nem vagyok hajlandó senkinek sem megbocsájtani, ha megszegi az új Szeszélyes-kritikámban említett humordogmákat. A Magyarok az űrben is tele van "vicces" parókákkal, "vicces" szemüvegekkel, valamint eszméletlenül erőltetett beszédstílusokkal és akcentusokkal. Ez a stílus egyszerűen nem tud megnevettetni. Még ha lennének is poénok (de nincsenek!!), akkor is kegyetlenül zavarna.
Van még egy dolog, amit csak bizonyos szempontból van szívem felróni a műsornak, ez pedig a low-budget mivolta. Teljességgel megértem, hogy kevés pénzből nagyon nehéz kiemelkedőt alkotni, sőt, talán nem is lehet. De jót attól még lehetne alkotni. Ami még ennél is fontosabb, hogy ha egész egyszerűen nincs pénz valamire, akkor ne akarjunk már olyan jeleneteket írni, amihez kéne a pénz! Ilyen volt például az a jelenet, amiben egy sakkmérkőzés törzs-szurkolóit láthattuk. A sötét játékos mögött ült két fekete ruhás alak, a világos játékos mögött két fehér ruhás alak. És csak annyi kellett volna a jelenethez, hogy 2 szurkoló helyett 200 van, és máris poénosabb, hitelesebb. De így, 2-2 szurkolóval (ami vélhetően a színész- és statisztahiánynak köszönhető, ami pedig a pénzhiánynak) aligha volt vicces a jelenet. Ezt nem csak én gondolom így, ugyanis az élő közönség előtt felvett szkeccsen a nézők sem nevettek. Összességében a Magyarok az űrben kapcsán igencsak erőltetett kifogás lenne az, hogy kevés volt rá a pénz, és ezért lett sikertelen. Mert a legtöbb jelenete még sok pénzzel sem működne, ezt bizton állítom.
Rettentő kiszámítható szerkezettel rendelkező jelenetek, poén-nélküliség, megszegett humortörvények, a modern humorfelfogás teljes nélkülözése. Ez a Magyarok az űrben problémája. És ezen még az általam igencsak kedvelt Litkai Gergely sem tudott segíteni.
